Bemutatkozás

Bemutatkozó részhez képnek ezt szeretném

Beregszászi Gabriella vagyok. 

A jóga 2010. óta az életem szerves része. Szeretem, mert egyensúlyba hoz, inspirál, utat mutat, ha kell, energiával tölt fel, ha arra van szükségem, megnyugtat. Tudatosságra tanít, azt a figyelni tudást, jelenlétet, megfigyelői állapotot, amit a gyakorlás során megtapasztalok, tovább tudom vinni a hétköznapokra.

Sok éven át a versenyszférában dolgoztam, irodavezetőként először a reklám, marketing, PR, majd a kockázati tőke befektetések világában. Aztán egyszer csak jött a jóga, amikor egy egészségügyi problémára kerestem megoldást – veleszületett kétoldali csípőficamom van -, ami nem csupán erre, de annyi minden másra hozott megoldást, hogy elhatároztam, ezzel szeretnék foglalkozni. Hogy segíteni tudjak másoknak, neked, nektek. Tanulni a legjobb dolog a világon, a jóga pedig folyamatosan tanít és fejleszt. Részt vettem gyerekjóga oktatói képzésen, kismama és szülés utáni regeneráló jóga oktatói tanfolyamon. Hiszem, hogy azért vagyunk itt, hogy tanuljunk, tapasztalatokat szerezzünk, fejlődjünk egymás által.

Sikeres Introductory II vizsgát tettem az V. Magyar Iyengar Jóga Oktatóképző (2016-2019) keretében, 2019. júniusban. Tanáraim Veres Mónika és Trapp László voltak, illetve nagyon sokat tanultam Répássy Erikától, Richter Katalintól, Bartsch Gabriellától és Tibai Marikától. Köszönet érte.

Kezdetben csak gyerekekkel foglalkoztam, nekik tartottam órát és nyári táborokat. A szülők kérésére indultak el a kezdő órák felnőtteknek. Miután szűkös lett az ennek otthont adó hely, helyszín keresésébe fogtam, és 2017. szeptemberben elkezdődött az új stúdió kialakítása, felújítása. A munkálatok befejezése után 2018. januárban még félgőzzel, majd májustól teljes kapacitással nyitottunk meg Érden, a Szent István út 82. szám alatt, Manipura Jóga Stúdió néven.

B.K.S Iyengar azt mondja: „A szavak nem tudják kifejezni a jóga teljes értékét. Meg kell tapasztalni”.

Ezért arra biztatlak, ne hidd el nekem, próbáld ki!

Szeretettel várlak óráimon. Remélem, hamarosan találkozunk.